TIZENNYOLCADIK FEJEZET
Kyra a szobájának az ablakában állt. Miközben az alatta elterülő vidéket nézte kétségbeesés és rettegés lett úrrá rajta. Hosszú éjszakája volt a rémálmai miatt, és sokat forgolódott az apjával folytatott beszélgetés miatt. Még mindig hallotta csengeni a hangját a fülében:
Nincs joga tudni, hogy ki is ő valójában?
Egész éjjel egy nőről álmodott, akinek az arcát fátyol fedte, és akiről úgy gondolta, hogy az anyja. Már-már elérte őt, amikor felriadta az ágyában, ahol teljesen egyedül feküdt.
Kyra már nem tudta, hogy mi az igaz és mi az álom, mi az igazság és mi hazugság. Mennyi titkot rejtegetnek még előtte? Mit nem mondhattak még el neki?
A lány hajnalban végül felkelt, megtapogatta az arcát, ahol még érezte a sérülés nyomát és közben az anyján gondolkodott. Egész
