HETEDIK FEJEZETMax
Örömmel fogadtam a félig teli borospoharak látványát. Akárcsak Addisonét, bár gyűlöltem magam a gondolatért, hogy mi az ördögért nem dolgoztam ki valamiféle vésztervet arra az esetre, ha kettesben maradunk. Talán kereshetnék egy új hobbit, ami miatt esténként elmehetnék itthonról. Vagy bevallhatnám, hogy valójában én vagyok Batman, és szuperül lefoglal, hogy harcoljak a bűnözők ellen. De nem tettem. És most itt vagyunk. Nyakig a pácban.
– Ez az enyém? – kérdeztem.
Bólintott.
– Igen, cabernet. De csinálhatok kávét, ha inkább azt…
Megráztam a fejemet.
– Nem, a bor jól hangzik. Hosszú napom volt, és szívesen lazítok egy kicsit.
Elmosolyodott, csábítóan megnyitva telt ajkát.
– Értem, hogy mire gondol.
Elindultam a nappali felé, és követett, bár eleinte bizonytalanna
