ROZI
Ma lehet valamit csinálni – gondolta Rozi s feltolakodott a zsúfolt villamosra. Keményen előrefúrta magát az ázott szagú ruhák közt, nem törődött vele, hogy az utasok ráripakodtak: mit tolakszol? Nincs szemed? No nézd ezt a pondrót!
Egy gyászruhás asszony előtt állapodott meg, egészen picire húzódott, óvatosan szipákolt. Szemügyre vette az asszonyt, párnás kezét, melybe a karikagyűrű bedagadt. Aranyóra bújt ki a ruha ujja alól, jó nagy óra, nem olyan fityfiritty, amilyet most viselnek. Lánc fogta körül az órát, Rozi lemérte szemével, tenyerébe fogta, megemelte. „Harminc gramm is megvan” – hallotta magát – „ezért adhat kolbászt, füstölt húst, oldalast egy egész hónapig”. Mert Fuszek bácsihoz, a henteshez fogja vinni, az nem sokat macerálja, hogy honnan, meg miért… Paszujtól is ő vett
