SZÜLETÉSNAP
Nem voltam több tizenhárom évesnél, amikor az első tanítványt szereztem magamnak Babó Sárika személyében. Tanítványom egy fejjel magasabb volt nálam, puffancs arcán megfeszült a bőr, hajában két nagy libegő masnit hordott, melyek pontosan kifejezték azt az ellenkező, vihogásra kész hangulatot, mellyel magyarázataimat fogadta. A szalagvégek peckesen álltak őrt feje búbján, néha az volt az érzésem, hogy a csokor belseje éber szemeket rejteget, melyek egyforma gúnnyal rezzennek meg, ha nem tudom, mi az latinul haboskávé, vagy negyednapos a fehér gallérom.
Mindamellett szerettem Sárikáékhoz járni, mert jó meleg szobában tanultunk, a falakról tokás dédanyák képe nézett le ránk, a nővérét Flórának hívták, amely olyan regényes névnek tűnt, hogy suhogást hallottam mögötte és azt várt
