ÁRAMSZÜNET
A lépcsőház lassan süllyedt alattuk. Az emeletek a mélybe ereszkedtek.
– De jó, hogy egyszerre jöttünk haza!
– Szívem…
– Mindig várni kell rád!
– Hát ne várj!
– Nem tudok egyedül vacsorázni. Lefeküdni sem tudok egyedül.
Csejdi jólesőn nevetett.
– Valld be, meg lennél sértve, ha nem strázsálnálak.
– Hozzászoktattál, hogy… na, mi az? Mi történt?
A villany hirtelen kialudt, a felvonó megállt. Csejdi felkattintotta az öngyújtóját. A csenevész lángocska imbolyogva közelített az üvegajtóhoz.
– A levegőben lógunk két emelet között. Ne rángasd az ajtót!
– Biztos, hogy két emelet között? Hátha ki lehet mászni.
Csejdi zsebre vágta az öngyújtóját. A sötétség bekapta őket. Tömör volt és áthatolhatatlan.
– Gondold azt, hogy a Szigeten ülünk egy padon.
– Friss vacsorát akartam
