Ki ismer engem?

Ezt a novellás kötetét még Palotai Boris állította össze; de a könyv végleges formáját – testvére halála után – Palotai Erzsi adta meg. A kötet három ciklusra tagolódik: a legnagyobb, a Ki ismer engem? elbeszéléseket, a másik kettő: Esendő nagymama vagyok és Emlékek rendetlen fiókomből; tárcákat tartalmaz.

Írásait, személyiségét nem kell felfedeznünk: Palotai Boris ezúttal is imádja a történeteket, az élet furcsaságait; csúfondáros, melegszívű és kíváncsi. Amihez csak hozzáér: legyen az egy búbánatos férfi, egy öreg kredenc, egy vidéki korzó, egy töpörödött házikó: azonnal lélegzik, él. Az úgynevezett „mindennapokból” összegyűjtött elbeszélései a sokféleségtől tömöttek – mint egy teli szatyor, melyet gyakorta cipelnek elbeszéléseinek hősei. Sikerének egyik titka talán, hogy amiről ír, azt belülről ismeri – és majdnem mindig szereti is. Nemcsak azokat, akiket valóban szeret – azokat is, akiket kissé utál. Ez csak látszólagos paradoxon. Palotai Borishoz nemcsak a váratlanul özvegyen maradt és némi nyugalomra sóvárgó mama áll közel, hanem szépen felnőtt, életerős gyermekei is, akik egy ádáz szópárbajban akarják megkaparintani a maguk számára a mama szabadidejét, nyugalmát, lakását. A besavanyodott vénlány, aki egy üvegcse fürdősót talál – és úgy érzi, kiszáradt teste, élete megújul a habos kádfürdőben. A férj, aki abban a hitben élt, hogy nevetős, szerelmes feleségét egyedül ő tette boldoggá – s halála után döbben rá, hogy az asszony nagyon is önálló, intellektuális, céltudatos ember volt; a fodrászlány, akinek külföldről hazatért udvarlója hiába rakja elé felhalmozott műveltségélményét, de egyből kigyullad, amikor a fiú közli, hogy megtakarított pénzén öröklakást vásárolt. Palotai Boris humora minden – még tragikus – írásában is jelen van; tartást sugall, amivel a sokszor elviselhetetlennek látszó körülmények közé szorult figurák kievickélhetnek, vagy egyszerűen kibírják, eltűrik, amit az élet rájuk mért. Szereplőinek humora, tartása része tehát Palotai Boris írói tartásának, ahogy az életben dolgozott, járt, segített, gyönyörködött, szenvedett, figyelt.

„Ezzel a rozsdafoltos kézzel hány kötet bánatot, csalódást írt már össze” – mondja egyik írásában. Igazán csúfolódó humorral leginkább mégiscsak önmagát látta. Mert Palotai Boris minden írói nagyképűségtől mentes volt. És hatásának, az írásaiban összegyűjtött energiának talán ez egyik legfontosabb alkotóeleme.