IHLET
A festő megkérte Klárit, álljon modellt neki. Klári az orrát húzogatta, a vállát. – Annyit ugrálok egész nap!
– Pihenni fogsz! – biztatta a festő. – Leülsz szépen, és…
– Mozdulni sem szabad? – vágott közbe Klári. – Nem bírok egy helyben ülni.
– Annyit mozogsz, amennyit akarsz.
– Mozgok én eleget az illatszerosztályon.
A festő abból az időből ismerte Klárit, amikor még guminadrágot hordott, és laposra szopta a hüvelykujját.
– Eridj a fenébe – mondta barátságosan.
– Holnap lenne egy fél órám.
– Ne fáraszd magad.
– Nem is ragaszkodik hozzám? Mindegy, hogy kit fest le? – kérdezte sértődötten Klári.
A festőnek egyáltalán nem volt mindegy. Épp ilyen szögletes, gólyalábú, keskeny lányra volt szüksége. A téma egyenesen követelte Klári érdes fiatalságát. „Szabálytalan tavasz”, gond
