MAGDI
Unta ezeket a részvétvacsorákat. Unta a tapintatos, kímélő beszélgetéseket, melyek kikerülték Magdit, aki egész idő alatt gunyoros megjegyzéseket súgott a fülébe. „Mióta meghaltam, remek koszton élsz. Mennyi meghívás! És mindenütt meggyes rétes! Tudják, hogy imádod a meggyes rétest. Nekem sosem volt türelmem kimagvalni a meggyet.”
Elmosolyodott. Épp, amikor Kálmán azt tanácsolta, cserélje el mielőbb a lakását, az emlékek…
Úgy érezte, Magdi belecsíp. „Ha már ennyi pénzt adtak ki a háziak, legalább négyszáz forint, plusz ital, elvárják, hogy férfias bánattal fogyaszd el a vacsorát. Otthon mosolyogj, amikor a párnádra könyökölök.”
Otthon nem mosolygott. A bútorok szigorú rendje elnyelte Magdit. Órabérben fizetett rend volt, akkurátus, feszes, megváltoztatta a szoba képét, lefogta az
