TIZENEGYEDIK FEJEZET
Kyra úgy rohant előre a havas tájon, hogy a sárkány sírása még mindig a fülében visszhangzott. Félrehajtotta az útjába kerülő ágakat, amíg ki nem ért egy tisztásra. Hirtelen megtorpant, mert semmiféle előérzett nem készíthette fel arra, ami a szeme elé tárult.
Elállt a lélegzete – na, nem a varázslattól, a hidegtől, vagy a széltől – hanem a látványtól, amihez foghatót még nem tapasztalt. Számtalan ősi legendát és mesét hallott már a sárkányokról de ezidáig nem tudta mennyi a valóságtartalmuk. Sok álmatlan éjszakát töltött el azzal, hogy megpróbálja felidézni maga előtt, miképp is festhet egy ilyen bestia. A képzelgések ideje azonban lejárt…
Egy élő sárkánnyal nézett szembe, aki tőle húszlépésnyire, egy buckán feküdt a hóban, az oldalára fordulva, képtelenül a mozgás
