– Csakhogy belőlem hiányzik valami ehhez – mondta –, én ugyanis nem vágyom hatalomra. Valamikor vágytam, de már elmúlt.
– Megbocsáss, de ez nem igaz – felelte mosolyogva Szerpuhovszkoj.
– De, igaz, igaz!… Most – tette hozzá az őszinteség kedvéért Vronszkij.
– Jó, a most, az egy dolog; de ez nem lesz így mindig.
– Lehet – mondta Vronszkij.
– Azt mondod, lehet – folytatta Szerpuhovszkoj, mint aki a gondolataiban olvas –, én viszont azt mondom, biztos. Ezért is akartam találkozni veled. Úgy jártál el, ahogy kellett. Ezt értem, de nyakaskodnod nem kellett volna. Én csak carte blanche-t{83} kérek tőled. Nem gyámolítani akarlak… Habár miért is ne gyámolítanálak? Te is épp eleget gyámolítottál engem! Remélem, a barátságunk fölötte áll ennek. Igen – mondta gyengéden, szinte nőiesen rámosolyog
