»Az életünknek úgy kell folytatódnia, mint eddig« – jutott eszébe egy másik mondat a levélből. – Ez az élet eddig is gyötrelmes volt, az utóbbi időben pedig rettenetes. Mostantól hogy lesz? Ő tisztában van mindezzel, tudja, hogy nem tudom megbánni, hogy lélegzem, hogy szeretek; tudja, hogy ebből az egészből csak hazugság és színlelés kerekedhet ki, de muszáj tovább kínoznia. Ismerem! Tudom, hogy úgy úszkál és élvezkedik a hazugságban, mint hal a vízben. De nem, nem adom meg neki ezt az elégtételt, széttépem a hazugságnak ezt a pókhálóját, amibe bele akar gabalyítani; jöjjön, aminek jönnie kell. Minden jobb a hazugságnál és a színlelésnél!
De hogyan? Én Istenem! Én Istenem! Volt valaha nő olyan szerencsétlen, mint én?…”
– Nem, széttépem, széttépem! – kiáltotta felugorva, és próbálva vissz
