Előtte, a folyó kanyarulatában, a kis lápon túl asszonyok tarka füzére haladt dallamosan tereferélve, szorgos kézzel tekervényes rendekbe púpozva a világoszöld tarlón szétteregetett szénát. Az asszonyokat villás parasztok követték, és a rendekből mihamar széles, magas, lazán tornyozott boglyák nőttek. Balra, a rétnek azon a részén, ahol a szénát már begyűjtötték, szekerek zötyögtek, a boglyák hatalmas villányi adagonként eltűntek, és illatos rakomány képében kerültek fel a szekerekre, egészen a lovak faráig lelógva.
– Szénagyűjtésre való idő! Jó termés lesz! – mondta az öreg, és letelepedett Levin mellé. – Nem is széna ez, valóságos tealevél! Úgy kapkodják, mint a kacsák a magot! – mutatott a tekervényes boglyasorokra. – Ebéd óta a felét fölpakolták.
– Na, ez lesz az utolsó? – kiáltott o
