„Milyen gyönyörű! – gondolta, felnézve a különös, gyöngyházkagylót formázó fehér bárányfelhőkre, amelyek éppen a feje felett függtek az ég közepén. – Milyen csodálatos minden ezen a csodálatos éjszakán! Ez a kagyló meg mikor alakult így ki? Az előbb is felnéztem, de sehol sem volt – csak két fehér csík látszott. Igen, éppen ilyen észrevétlenül változott meg az én életszemléletem is!”
Otthagyta a rétet, elindult az országúton a falu felé. Szellő kerekedett, minden elszürkült, elsötétedett. Beállt a pirkadatot közvetlenül megelőző, pillanatnyi borongás, amely a fény győzelmét hirdeti a sötétség felett.
Levin borzongva, sietősen lépkedett, a földet nézte. „Hát ez mi? Valaki jön” – gondolta magában, amint csengőszót hallott; feltekintett. Talán negyvenlépésnyire tőle négylovas hintó közelede
