– Á, ott van Karenyin! – mondta beszélgetés közben az ismerős. – A feleségét keresi, pedig az a középső pavilonban van. Nem látta?
– Nem, nem láttam – felelte Vronszkij, és nem is nézve a pavilon felé, amelyben megmutatták neki Karenyinát, a lovához indult.
Még a nyergét sem sikerült szemügyre vennie, amelyen lett volna igazítanivaló, amikor a versenyzőket a pavilonhoz szólították számot s ezzel indulóhelyet húzni. Komoly, szigorú vagy éppen sápadt arccal tizenhét tiszt gyűlt össze a pavilonnál; Vronszkij a hetes számot húzta. – Nyeregbe! – hangzott a vezényszó.
Érezve, hogy minden tekintet rá és a többi versenyzőre irányul, Vronszkij feszülten s e feszültségtől, mint általában, lassú, megfontolt mozdulatokkal visszament a lovához. Cord a verseny tiszteletére ünneplőt vett: végiggombolt
