Vronszkijnak mindenesetre úgy tetszett, ahogy most nézegette, hogy a ló minden érzését megérti.
Amint odalépett hozzá, teleszívta magát levegővel, dülledt szeme úgy forgott, hogy a fehérje is véreres lett, a másik oldalon állókra meredt, megrázta a szájfékjét, és egyik lábáról a másikra szökkent.
– Látja, milyen ideges? – kérdezte az angol.
– Jól van, kedveském! Jól van! – mondta Vronszkij odalépve, hogy lecsillapítsa.
De minél közelebb ment, a ló annál idegesebb lett. Csak akkor nyugodott meg hirtelen, amikor már a fejénél állt, izmai hullámzottak a finom, puha szőr alatt. Vronszkij megpaskolgatta erős nyakát, megigazított egy tincset a sörényéből, amely csontos nyakszirtje másik oldalára hullott át, és odanyomta az arcát kitágult, denevérszárny módjára finom orrlyukához. Froufrou han
