– Igen, meg akartam mondani magának – mondta Anna, de nem nézett rá. – Csúnyán viselkedett, csúnyán, nagyon csúnyán.
– Azt hiszi, én nem tudom, hogy csúnyán viselkedtem? De ki az oka, hogy így viselkedtem?
– Miért kérdezi ezt tőlem? – mondta Anna, szigorú pillantást vetve rá.
– Tudja, hogy miért – felelte Vronszkij merészen és jókedvűen, az asszony szemébe nézve, és nem eresztve el a pillantását.
Nem ő, hanem Anna jött zavarba.
– Ez is csak azt mutatja, hogy magának nincs szíve – mondta az asszony. De a pillantása azt mondta, igenis tudja, hogy van szíve, éppen ezért fél tőle.
– Az, amiről az imént beszélt, tévedés volt, nem szerelem.
– Emlékszik, megtiltottam, hogy kiejtse ezt a szót, ezt az utálatos szót – mondta megremegve Anna, de azonnal rájött, hogy ezzel az egyetlen szóval: m
