Anna Karenyina

Fejezet 16

– Ha érdekel az őszinte véleményem, akkor én azt mondom, nincs itt semmilyen dráma. Azt is megmondom, miért. Szerintem a szerelem… mindkétfajta, amelyekről, emlékszel, Platón beszél A lakomá-ban, szóval mindkétfajta szerelem próbakő az ember számára. Egyesek csak az egyiket, mások csak a másikat értik meg. Azok, akik csak a nem plátói szerelmet értik meg, fölöslegesen emlegetnek drámát. Az ilyen szerelemben nincs semmilyen dráma. „Hálásan köszönöm az élvezetet, volt szerencsém”, ennyiből áll a dráma. De a plátói szerelem szempontjából sincs dráma, mert az ilyen szerelemben minden világos és tiszta, mert…

Ebben a pillanatban Levinnek eszébe jutottak a bűnei, a belső vívódásai, amelyeket átélt. És váratlanul hozzátette:

– Különben lehet, hogy igazad van. Nagyon is lehetséges… Nem tudom, egyáltalán nem tudom.

– Látod – mondta Sztyepan Arkagyjics –, te nagyon egységes ember vagy. Ez a te alaptulajdonságod, de a gyengéd is. Egységes ember vagy, és azt akarod, hogy az egész élet egységes jelenségekből tevődjön össze, csakhogy ilyen nincs. Megveted a közhivatalnoki tevékenységet, mert azt akarod, hogy minden valamilyen célnak feleljen meg, csakhogy ilyen nincs. Azt is akarod, hogy az ember tevékenykedésének mindig legyen célja, hogy a szerelem és a családi élet mindig egy és ugyanaz legyen. Csakhogy ilyen nincs. Az élet sokszínűsége, varázsa, szépsége fényből és árnyékból tevődik össze.

Levin nagyot sóhajtott, és nem válaszolt. A maga sorsán tépelődött, és nem figyelt Oblonszkijra.

És hirtelen mindketten megérezték, hogy hiába barátok, hiába ebédeltek együtt, ittak bort, aminek még közelebb kellett volna hoznia őket egymáshoz, mindegyikük csak a maga sorsán tépelődik, s az egyiknek a másikhoz nincs köze. Oblonszkij többször is átélte már ezt az ebédet követő, rendkívüli elidegenedést a meghittség helyett, és tudta, mit kell ilyen esetekben csinálni.

– A számlát! – kiáltotta, és átment a szomszéd terembe, ahol rögtön bele is botlott egy ismerős adjutánsba, és csevegni kezdett vele egy színésznőről meg a kitartójáról. És az adjutánssal csevegve rögtön meg is könnyebbült, felszabadult a Levinnel folytatott beszélgetésből, mert Levin mindig túlságosan nagy szellemi és lelki erőfeszítésre kényszerítette.

Amikor a tatár megjelent a huszonhat rubel valahány kopejkára meg a borravalóra kiállított számlával, Levin, aki máskor, mint amolyan falusi ember, megbotránkozott volna, hogy tizennégy rubel esik rá, most egyáltalán nem törődött vele, fizetett, és hazaindult, hogy átöltözzön, mielőtt Scserbackijékhoz menne, ahol eldől a sorsa.

12

Kitty Scserbackaja hercegkisasszony tizennyolc éves volt. Azon a télen vezették be a társaságba. Nagyobb sikert aratott, mint bármelyik nővére, nagyobbat, mint a hercegné remélte. Nemcsak hogy majd minden fiatalember beleszeretett, akivel a moszkvai bálokon táncolt, de két komoly partira is kilátás nyílt még ezen a télen: az egyik Levin volt, a másik, nem sokkal Levin elutazása után, Vronszkij gróf.

Levin megjelenése a tél elején, szüntelen látogatásai, Kitty iránti nyilvánvaló szerelme szolgáltatták az okot az első komoly beszélgetésre Kitty szülei közt a lányuk jövőjéről, de a vitákra is a herceg és a hercegné között. A herceg pártolta Levint, azt mondta, nála jobbat nem is kívánhatna Kittynek. A hercegné a nők sajátos szokásával megkerülte a kérdést, mondván, Kitty még nagyon fiatal, Levin semmivel sem mutatta ki, hogy komolyak volnának a szándékai, Kitty nem látszik különösebben vonzódni hozzá, és még más érvei is voltak, a legfontosabbról azonban nem beszélt: jobb partit akart a lányának, Levin nem tetszett neki, nem értette a fiatalembert. Amikor Levin váratlanul elutazott, a hercegné örült, és diadalmasan így szólt a férjéhez: „Látod, igazam volt.” Amikor azután Vronszkij is feltűnt a színen, még jobban örült, mert megerősítve érezte magát abbeli véleményében, hogy Kittynek nemcsak jó, hanem fényes partit kell csinálnia.

Az anya szemében össze sem lehetett hasonlítani Levint Vronszkijjal. Az anyának nem tetszettek Levin furcsa és ellentmondást nem tűrő nézetei, társasági elfogódottsága, amit ő gőgnek tulajdonított, se, már amilyennek ő látta, különc élete falun, ahol szarvasmarhákkal és parasztokkal foglalatoskodik; nagyon nem tetszett neki az sem, hogy másfél hónapon át járt hozzájuk, szerelmesen a lányába, s mintha csak várt és figyelt volna, mintha attól félt volna, hogy túlságosan is megtiszteli őket azzal, ha megkéri a lányuk kezét, mintha fogalma sem volna róla, hogy ha gyakran eljár egy lányos házba, akkor előbb-utóbb nyilatkoznia kell. Ehelyett minden magyarázat nélkül elutazott. „Még szerencse, hogy nem különösebben vonzó férfi, és Kitty nem habarodott bele” – gondolta az anya.

Vronszkij azonban az anya minden igényét kielégítette. Nagyon gazdag, okos, előkelő, fényes katonai és udvari jövő vár rá, azonkívül elbűvölő férfi. Jobbat nem is lehetett kívánni.

Vronszkij feltűnően udvarolt Kittynek a bálokon, táncoltatta, eljárt hozzájuk, és általában véve nem lehetett kételkedni szándékai komolyságában. Ennek ellenére az anya az egész telet rettenetes nyugtalanságban és izgatottságban töltötte.

A hercegné harminc évvel azelőtt ment férjhez, a nagynénje közvetítésével. A kérő, akiről már mindent tudtak, eljött, megnézte az eladó lányt, és őt is megnézték; a nagynéni kifürkészte és továbbadta a kölcsönös benyomásokat; a benyomások jók voltak; a kijelölt napon a házassági ajánlat megtétetett és elfogadtatott. Minden igen könnyen és egyszerűen ment. A hercegné legalábbis így látta. A saját lányaival kapcsolatban kellett aztán megtapasztalnia, mennyire nem könnyű és nem egyszerű ez a szokványosnak hitt ügy – az ember lányának férjhez adása. Mennyi félelmet kellett átélnie, mennyi gondolatot végiggondolnia, mennyi pénzt áldoznia, hányszor kellett összeütközésbe kerülnie a férjével, hogy a két nagyobbikat, Darját és Natalját férjhez adja! Most, hogy a legkisebbik is kilépett a nagyvilágba, ugyanazokat a félelmeket kellett átélnie, ugyanazokat a kételyeket, és még több vitát a férjével, mint a nagyobbak esetében. Az öreg herceg, mint minden apa, különösen kényes volt lányai becsületére és tisztaságára; az esztelenségig féltette a lányait, különösen Kittyt, a kedvencét, és akárhányszor patáliát csapott, mondván, hogy a felesége kompromittálja a lányukat. A hercegné megszokta már ezt az első két lánnyal, de most úgy érezte, a herceg aggodalmaskodásának több alapja van. Látta, hogy az utóbbi időben sok minden megváltozott a társadalmi szokásokban, s az anyai kötelezettségek még nehezebbek lettek. Látta, hogy Kitty kortársai valamiféle közösségeket alkotnak, valamiféle tanfolyamokra járnak,{16} fesztelenül érintkeznek férfiakkal, egyedül kocsiznak ki, sokan nem is pukedliznek, s ami a fő, meg vannak győződve róla, hogy férjet választani az ő dolguk, nem a szüleiké. „Ma már nem úgy adják férjhez a lányokat, mint régen” – gondolták és mondogatták ezek a fiatal lányok, sőt még az idősebb emberek is. De hogy akkor hogyan adják manapság férjhez a lányokat, ezt a hercegnének senkitől sem sikerült megtudnia. A francia szokást – a gyermek jövőjéről a szülők döntenek – nem fogadták el, sőt elítélték. Az angol szokást – teljes szabadság a lánykák számára – éppígy nem fogadták el, és nem is volt lehetséges az orosz társadalomban. A házasságközvetítés orosz szokását visszataszítónak találták, sőt kinevették, mi több, maga a hercegné is nevetett rajta. De azt, hogy akkor hogyan kell férjhez menni, vagy férjhez adni a lányt, senki sem tudta. Akivel a hercegné beszélt erről, mind azt mondta: „Az ég áldja meg, a mi korunkban el kell felejteni ezt az ósdi szokást. Hiszen a fiatalok lépnek házasságra, nem a szüleik; rájuk kell hagyni, intézzék, ahogy tudják.” Persze könnyen mondja ezt az, akinek nincs lánya; a hercegné megértette, hogy ebben a nagy fesztelenségben a lány könnyen szerelembe eshet, ráadásul esetleg olyan valakivel, aki nem kíván házasodni, vagy olyannal, aki nem való férjnek. És bármennyit hajtogatták is a hercegnének, hogy a mi időnkben a fiataloknak kell dönteniük a sorsukról, éppúgy nem tudott hinni ebben, mint ahogy nem tudott hinni abban sem, hogy az ötéves gyereknek bármilyen időben az a legjobb játék, ha töltött pisztolyt adnak a kezébe. Következésképp sokkal többet nyugtalankodott Kitty miatt, mint annak idején az idősebb lányai miatt.