– Göncze – szólalt meg Móni hosszú hallgatás után. – Göncze… hiszen nem is ismered!
– Érzem!
– Érzés után ítélni valakiről, akit alig láttál futólag? Ez nem reális…
– Sőt! Logikus. Egy unokabáty, aki hat év után – azóta élünk Pesten – úgy bukkant fel az életemben, hogy „menekült egyesületi alapon” akar valamit…
– Az ember nem hű kifejezője mindig típusának. Néha éppen ellenkezőleg. Egy típushoz tartozik – és mást jelent.
– Véded?
– Nem. Vitatkozom. Egyesületi kapcsolatai vannak. Tömegeket tud mozgósítani. Tulajdonképpen még sohasem volt módomban a tömeggel találkozni. Mili még sohasem lépett fel olyan színházban, melyben én rendezhettem volna a darabot, és én is figyelhettem volna meg a tömeghatást. Első kísérleti előadásunkhoz Göncze Péter tudna közönséget szállítani… Egy színésznőn
