– Hanem? – kérdezte Móni látható izgalommal.
– Stílusbeliek – felelte Gabi könnyedén.
– Úgy érted, hogy…?
– Úgy értem, hogy én utálom a közírót, aki fehér asztal mellett a hont menti: megvetem a hosszú hajú és piszkos körmű költőt, aki még a nyakkendőjével is azt hirdeti, hogy ő lírai alany. Lenézem a színészt, aki, íme, pillants Győző bácsi asztalához, ökölre támasztott fejjel beleszaval a félig ürült söröspohárba. Irtózom a férfitól, aki mestersége jelképévé formálja a külsejét. És mindenekfölött megvetem a forradalmi magatartást, mely külsőségekben nyilvánul meg. Ideológiai harcot folytatok. De egy cikket, ennek érdekében, szükségtelen fogvicsorogva, sötét és piszkos odúban írnom, nota bene, ez csak hangulat, hogy rongyos vacak és Csikágó, mert elviselhető polgári körülmények között
