Hátravetette magát a széken, lángveresen a kíméletlen támadás durva izgalmától, és beharapta alsó ajkát. A szíve őrülten zakatolt. A vérengző vadak lázas és vakmerő gyönyörűségével várta, hogy Móni, a porig alázott áldozat, tehetetlenül elébe essék.
Móni remegő ujjain kiharmatozott a veríték. Olyan hangosan lélegzett, mint egy szopornyicás kutya. Térdét összeszorította. Számolt tízig. Aztán fakóbb hangon, mint Hamlet apjának szelleme, megszólalt:
– Azt mondtad, hogy tanácsot fogsz kérni tőlem. Előadásodban egyetlen olyan kérdő mondat sem volt, amelyre felelni kell.
Gabi kerekre nyitotta a szemét. Arcáról leszaladt a vér. Alattomos Móni? Gyáva? Együgyű? Vagy nagyon is ravasz és harcra kész?
– Nos – kiáltotta, és fellökte maga előtt az üres tojásos poharat –, felelj! Aljas gazembernek ta
