– Anyi!
Gönczéné felemelte beteg szemhéját, s attól, amit látott s megértett egy pillanat alatt, akkora irtózat és olyan nagy felháborodás fogta el, hogy erejét visszanyerve, egy pillanatra mereven felült. Sípoló hangjából magasra csapott a megdöbbent tiltakozás:
– Hogy kerülök ide?! Ezek közé?
– Behozták, aranyos! – kiáltott rá a cigány külsejű munkáslány. Kiadta már magából a hánytatót, kissé megkönnyebbült, s most keserűen elvigyorodott.
Málika erejét vesztve hanyatlott hátra. Egy civil ápolónő került a másik oldalára. Ágytálakat osztogatott.
– Vizelni! – mondta kurtán, s nyújtotta a tálat.
Rika pirosra gyúlva vette el tőle az edényt.
– Miért vagyok itt? – lihegte a beteg.
– 39,2 – felelte erre a civil ápolónő. – Ne beszéljen, drágám. Valószínű, hogy bekapott, kedves, egy kis tü
