Délután négyig háromszor vesztek össze. Az úton azt mondta Gabi:
– Beszéltél te már tulajdonképpen apámmal?
– Igen.
– S mit mondott?
– Azt, hogy ha valami kérnivalód van, miért nem szólsz magad?
Gabi felkiáltott:
– Így elrontottad az egészet?! S ráadásul még oda is cipelsz?
– De azt is mondtam, hogy te azért nem kérsz tőle, mert túlságosan tiszteled.
– Mit mondtál?
– Az igazat mondtam. Te félsz tőle. Félsz, hogy ha egyszerűen behúzod a nyakadat, és elébe állsz, s azt mondod: nézd, apám, segíts ki Párizsba, mert a magam erejéből nem telik, akkor nem imponálsz az öregnek.
– Ezt mondtad neki? Te szörnyű!
– Ezt. Ez az igazság. És azt is mondtam, hogy te nagyon szereted, csak valami szamár szégyenkezés miatt nem mered ezt megmutatni.
– Köszönöm. Szamárnak neveztél apám előtt!
– Nem
