– Hazavágyik Gabi! – mondta Barabás, és egy pillanatra leengedte maga előtt a Küzdelmet. Most csak a H betűs autót hallgatta. Egy kis irigység fogta el. Mindig is bámulta Gabit, de most különös sóvárgás töltötte el a Gabi hangja, írásmódja után: lám, Bákody, aki a hazai állapotokat olyan könnyed szellemességgel ócsárolta itthon, most is fölényes, mikor nosztalgikus, a nosztalgiát gúnyolja ki… Ilyen tehetséges Gabi – gondolta, s szaporán pislogott, mert valami másról szeretett volna beszélni.
– Madár olvasott:
– „Hungária – s akkor ott, abban a pillanatban döbben agyunkba, hogy se itt, se otthon, immár soha többé nem lesz belőlünk semmi.”
„Hungária – s akkor ott, abban a pillanatban döbben agyunkba, hogy se itt, se otthon, immár soha többé nem lesz belőlünk semmi.”– Mi ez?! – rikácsolt K
