MADÁR FIAI
Madár Győző a harmincas évek derekán soványabb volt, mint valaha. A hirtelen és rövid időre felszedett kövérség régen leolvadt róla. Már nem hányta a vért. Fájdalom nélkül, aprókat és szárazakat köhintett. A nedvesen csillogó láz úgy tüzelt óriási kék szemében, mintha minden pillanatban gőzzé váló, forró könnycseppeket kellene sírnia.
A megfékezett folyamat helyett, rövid pihenő után, új, lassúbb, de végzetesebb indult meg benne. Mintha a végső rohamra készülő kór jótékonyan megsokszorozta volna erejét: színdarabba is belefogott, egyszerre kettőt is felvázolt a szürke kockás iskolafüzetbe; minden érdekelte, mindenbe és mindenki dolgába belekapott, de mindent félbehagyott. Mint a két végén meggyújtott gyertya, Madár önmagát emésztve, lobogva élt.
És lelki szárnyait ideges verd
