ROKONOK
Nekem Déstől Szilágyságig, Csíktól Háromszékig fél Erdély rokonom. Mi Háromszéken éltünk, Kovásznán. Mama Makkai-lány volt, csak testvére volt tizenkettő. Makkai Domokos professzor ivadékai, csupa literátus ember, lányok, fiúk, mind az eszükből éltek és mind szegények voltak. Nyaranta tömegesen látogattak meg s üdültek kertünkben, a kovásznai fenyvesek között. Ilyenkor a borvíz-kút tövén parázs viták lobogtak.
Egyszer öreg székely dolgozott a kertben, fát nyesegetett. Hallgatta, hallgatta az ifjú Makkai-had: Erzsi, Irma, Ernő, Sándor végeérhetetlen vitáját, s este, napszámfizetéskor mondta apámnak csendesen:
– Megkövetem, tiszteletes úr, minek ide napszámos? Itt a sok fiatalúr, befoghatná őket.
– Diákok azok, Deme bácsi, pihenni jöttek – mondta apám.
Öreg Deme megcsóválta a fe
