NYÁRI ESKÜVŐ
Bolondulásig virágzott a hárs. Könnyű volt a lakodalmas ifjú párnak: az ő szerelmüknek első korszaka lezárult az esküvővel, az azután kezdődőkhöz éppen jól illett a mézédes, mámorító levegő. Ám az aranyvirágzásban tobzódó százados fák alatt nemcsak kettejüknek terültek meg a hatalmas lakodalmi asztalok. Földig suhogó, jó gazdasszony illatú damasztabroszok, ezüst evőeszközök, külhoni, drága csészék, tálak, nagyanya-korabeli áttetsző porcelánok, kékesen szikrázó, metszett kristály csodáktól roskadó asztalok körül hatvanan ültek: hatvan főnyi násznép, öreg nagymamától tizennégy éves suttyó leánykáig, különböző rendű és rangú, mégis együvé tartozó vendég. Hatvan rokon.
Sok volna előszámlálni őket. Onnan az asztal végéről, ahol első selyemruhámban büszkén és izgatottan feszítette
