SZERELMES LEVÉL
Az elsőt nyolcéves koromban írtam az apám „tavalyi” előjegyzési naptárába. Az öreg az irodájában külön polcon őrizgette a régi „papi zsebnaptárokat”. Egyet kihúztam, s egy áprilisi nap üresen maradt margójára ráírtam: „Kedves Jóisten! Parancsold meg Neki, hogy szeressen.” Úgy látszik, a Jóisten olvasgatta ezeket az ócska naptárokat, mikben olyasmik voltak, hogy „cipők a sárkányi gyerekeknek”, „beutalás menhelyre K.-nénak”. Azt hiszem, a Jóisten szerette ezeket a félbőr-kötéses zsebnaptárokat, s elolvasta az én levelemet is. Otthagytam ugyanis a naptárban a levelet, nem téptem ki. Visszadugtam a füzetecskét a papi iroda polcán a többiek közé. És Ő – szeretett. Nekem úgy tetszett legalábbis hosszú ideig, hogy szeret. Egy egész nyáron át tűrte, hogy vigyem utána a spárgára fű
