EGY HÍRES IFJÍTÓ VÍZ
Özvegy tanárné volt nagyanyám, tizenhárom gyermeket nevelt a szűkös nyugdíjból, örökös adósság, gond és rettegés között. Többet volt beteg, mint egészséges, de azért háromtucatnyi unokáját mind számon tartotta, minddel levelezett, mindnek a sorsába belevélekedett. Magunk között anyacsászárnénak becéztük. Olyan is volt hihetetlenül pisze orrocskájával, ferde mandulaszemével, kezében az elengedhetetlen csipkeretiküllel, s örökké rózsás orcáin fennkölt mosolyával, mint valami megfehéredett kínai dinasztiafőnök. Jószívű volt, határozott és módfelett rátarti. Azon egy cseppet sem csodálkozott volna, ha ivadékai mind világhírességek lesznek. Ha valamelyik unokája kitűnő bizonyítványt vitt haza, annak a világ legtermészetesebb hangján azt mondta:
– Ezt mi már úgy szoktuk, f
