A rekkenő szélcsendben Szilárd evezőkkel nógatta előre a vitorlást a sekély vízben a mély felé. Helga a hajó tatján vonzó pózban ült, és nézte a szórakoztatására dolgozó férfit.
– Kitoltam Istvánnal – gondolta a kislány egy pillanatra majdnem rossz lelkiismerettel. – István azt mondta, ha mindenáron vízen akarok napozni, ne várjunk Szilárdra, amíg megebédel és alszik egyet – ezek az öregebb pacákok alszanak ebéd után –, ki tudja, mikor jön, talán csak akkor, ha majd estefelé megindul a parti szél. De a vitorlása ott állott üresen, tőlünk a második szomszéd előtt, mert ott lakik az édesanyjával, de milyen izgalmas, hogy pont úgy hívják a Szilárd vitorlását, mint engem: „Helga”. Kár, hogy István ezt is lelőtte és előre elmondta: „Azért Helga, mert a Szilárd anyjáé volt ez a vacak öreg Yolle
