Ida kifújta az orrát.
– Todoroffnak hívták.
– Persze a rendezőt.
– Azt.
– Mazochista vagy? – kérdezte Tini.
Ida megint le s fel szaladgált.
– Nem, nem.
– Lefeküdtél végül is Todoroffal?
– Á. Mondtam már, hogy nem! Nem vagyok az esete. Barátság lett belőle. Meghívott hozzájuk jövőre!
– Te Ida!
– Mondd.
– Ha nevezetesen azt nem bírnád, hogy Miklós egy szép, kedves, üres színész, kicsit ivós, kicsit bohém, szóval végképpen nem nagy művész és mélyen, mélyen a te színvonalad alatt és az, ami te vagy, sohasem lehet belőle…
– Igen, igen azt, ha azt nem bírnám? Mondd!
– A fene beléd! De hát mi a nyavalya imponált neked Sándorban?
– A… a…
– Na, nyögd már!
– A kolosszális, az oszlopos, az eloszthatatlan, masszív, rendíthetetlen…
– Butasága? Gőgje?
– Igen, igen. Annak is nevezhetjük
