– Hát akkor – kezdte Lydia, amíg a habzó kávét itták –, elmondom, milyen helyzetben vagyok. Azt hiszem, a mi hazánkból sok fiatal nő jön Londonba au pairnek, de bevallom, nekem ez nem nagyon felel meg.
– Nem?
– Nem. Egyáltalán nem. Talán nem vagyok elég fiatal hozzá. Nekem az angol gyerekek túlságosan fegyelmezetlenek, elkényeztetettek. Megvan a világon mindenük, de mindennel egyformán bánnak: fölveszik és eldobják. Az embereket is fölveszik, aztán eldobják. A nevük Hugo és Jemima. Engem „Müzlinek” hívnak.
– Müzlinek?
– Ezt nagyon mulatságosnak találják. Az arcom, a májfoltjaim miatt. Müzli.
Lev fölpillantott a kávéjáról. Nem szólt semmit, mert más járt a fejében, és nem jutott eszébe semmi megfelelő.
– Látom, legalább maga felháborítónak találja. Az is, felháborító. Szerintem is. Ha
