Sophia
Már félórája nem tudtam elaludni, csak hánykolódtam az ágyban.
Pokolian bosszantott, hogy Weston még csak meg sem próbált meggyőzni arról, hogy visszamenjek vele a szobájába, és meg sem próbált befurakodni az én szobámba. Tudtam, hogy butaság emiatt nem aludni, de folyamatosan azon rágódtam, hogy miért nem próbálkozott semmivel. Talán fáradt volt, vagy nem volt kedve hozzá, de Westonra egyik sem volt jellemző. Úgyhogy az egyetlen logikus következtetésem az volt, hogy megunt.
Nem kellett volna megdöbbennem azon, hogy az a típus, aki inkább a hajszát élvezi, nem a győzelmet. Mi több, most, hogy jobban belegondoltam, teljesen érthető volt. Elköltöttünk egy kellemes vacsorát, jól elbeszélgettünk – még akár barátinak is nevezhetném az estét. Összekevertem Weston vonzalmát a hajsza irá
