HETYEINÉ A RETTENTHETETLEN
A földszinti házmesterlakásban örökké égett a villany. Ötven év körüli, nagydarab, vörösarcú asszony nyitott ajtót, vörös haja férfiasra volt vágva, alakja akár egy gerelyvetőé. Hátul, a konyha mélyén fogatlan, szívós vénasszony eresztette egy vödörbe a vizet.
– A házfelügyelőt keresem... – Zofár, ahogy általában, most se játszotta az eszét mint zsaru: illedelmesen megállt a konyhaajtóban. A vörös asszony barátságtalanul rámordult:
– Na, mi van?
– Hetyeiné?
– És ha igen…? Mi köll?
– Néhány kérdést szeretnék föltenni...
A nagydarab vörös nőről sugárzott, hogy őt nem lehet átverni. – Maga?! Ki maga?!
Zofár halkan magyarázkodott. – Rendőrség. – Ha már muszáj… Azt sem kérte senki, hogy igazolja magát, de a hadnagy úgy érezte, ez a tisztességes. Lehúzta a bőr
