3. fejezet
1737 Words
Delilah
3. FEJEZET– Egy szót sem hallottál abból, amit mondtam? – harsogtam Indie felé.
A kocsijában ültünk, és a Baxter Kupára tartottunk – ezt a jótékonysági estet a néhai játékos, Marcus Baxter emlékére rendezték meg minden évben. Marcus mezőnygólrúgó volt, akit hat évvel ezelőtt elgázolt egy részeg sofőr. Azóta a csapat és a liga szponzorálta a jótékonysági eseményt. A WMBC idén három asztalt is megvásárolt. Én most először kaptam meghívót, azonban Indie a marketingszakosztály alelnökeként évek óta minden bálon ott volt.
– Hallottam. Egy seggfej. Megmutatta a farkát. Kínos helyzetbe hozott.
– És mégis megkérdezed, hogy róla álmodtam-e az éjjel?
– Róla álmodtál?
– Nem.
Talán.
Indie vállat vont.
– Én róla álmodtam volna.
– Az a pasas arrogáns és faragatlan!
– Akkor a te eseted.
Igaza van. A randipartnereim listája nem volt valami nagy szám. Mindig a balhés alakok vonzottak.
– Már nem ez a típus az esetem. Ha véget ér a tisztítókúra, csak olyan pasikkal fogok járni, akik kedvesek, udvariasak és megbízhatóak.
– Majd bemutatlak apám legjobb barátjának, Hughey-nak.
– De vicces.
– Mi bajod? Nagyon kedves ember. Esküszöm! Biztos vagyok benne, hogy a felesége ezért vált el tőle, és ment hozzá a negyvenöt éves társastánctanárához. Túl unalmas volt… vagyis kedves.
– Majd észben tartom Hughey-t.
– És mit csinálsz jövő héten, ha újra megteszi?
– Figyelmen kívül hagyom, és folytatom az interjút. Sejtettem, hogy egy farok lesz. De arra nem számítottam, hogy meg is mutatja a farkát. Nagyon meglepett. Legközelebb viszont készen állok majd rá!
– Én már most készen állnék rá. Ha lenne rajtam bugyi, facsarni lehetne belőle a nedvességet, ha eszembe jutna az a test. Mit gondolsz, ma este ott lesz?
– Remélem, nem.
Agyam aprócska, sötét, mazochista része azonban nagyon is várta a viszontlátást. Bár ezt semmiképpen sem ismertem volna be.
A Baxter Kupán az asztalomnál ülők érdekes egyvelegét alkották a WMBC tagjainak és a New York Steel menedzsmentjének, ideértve a csatorna tulajdonosának elbűvölő unokáját, Michael Langley-t, aki a tévécsatorna vezetője volt – tulajdonképpen Mr. c*m főnökének a főnöke. Michaellel majdnem egy órája beszélgettünk, és meglepődtem, mennyi közös van bennünk. Mindketten a Stanfordra jártunk, bár Michael néhány évvel idősebb volt nálam. Mindkettőnk édesapja profi irányító volt fiatalon, és mindketten kora hajnalban keltünk. A Langley család legendának számított New York sportvilágában; Michael nagyapja nem csupán a WMBC tulajdonosa volt, de a New York Steel fő részvényese is.
Amikor elvitték a vacsoratányérunkat, Michael odahajolt hozzám.
– Van kedve táncolni?
– Persze. Örömmel.
A táncparketten végigtáncoltunk egy lassút. Határozottan fogott, és pontosan tudta, hogyan kell vezetni. És meglehetősen jól nézett ki. Egy szemüveges Matt Damon. Ápolt, intelligens, jóképű – ennél rosszabb estém is lehetne.
– Csinos így feltűzve a haja!
És cuki is.
A stylistnak majdnem két órájába telt annyira megzabolázni rakoncátlan, sötét fürtjeimet, hogy feltornyozhassa a fejem búbjára. Néhány tincs így is kiszabadult.
– Köszönöm. Nem dohányzik, ugye? Mert amennyi hajlakkot rám fújt a stylist, hogy így maradjon a frizurám, ha egy cigaretta közelébe megyek, biztos lángra kap a hajam!
Michael elmosolyodott.
– Semmi gond. Nem dohányzom.
Miért nem ilyen típusú pasikat vonzok? Michael, apja nyomdokaiba lépve, focizott az egyetemen, míg egy elülső keresztszalag-szakadás véget nem vetett még el sem induló karrierjének. Mivel jól ismerte a játékot, és igazi dögös amerikai külsővel rendelkezett, könnyen jött a váltás a sportriporteri pálya felé. Bár az utóbbi néhány évben inkább a színfalak mögött tevékenykedett, ahogy felfelé haladt a ranglétrán.
– Tervez erre a szezonra interjúkat? Szívesen végignézném, ahogy forgat, hadd tanuljak. Az interjúi mindig olyan benyomást keltenek, mintha a nappaliban csevegne, nem pedig egy díszletben, a kamerák előtt.
– Köszönöm. Igazából egyetlen interjúm sincs tervbe véve, de most adott egy indokot, hogy ezen változtassak.
Elkezdődött egy új szám, és nagyon élveztem Michael társaságát, amikor megszólalt mögöttem egy hang.
– Szabad?
Felkaptam a fejem, bár nem volt kétségem afelől, kihez tartozott a rekedtes hang.
Michael nagylelkű volt.
– Nem szívesen osztozom, de azt hiszem, kisajátítottam az est legcsinosabb hölgyét. – Elengedte a kezemet, és udvarias bólintással hátralépett. – Köszönöm a táncot, Delilah!
Brody Easton ismét meglepett. Mielőtt észbe kaptam volna, már táncoltam is ezzel az öntelt seggfejjel, aki átkarolt, és szorosan magához húzott. Sokkal szorosabban, mint ahogy Michael tartott az imént.
– Örülök, hogy ismét találkozunk, Lois Lane.
Meg kell adni, ennek a fickónak aztán van vér a pucájában! Egyenesen belenéztem a szemébe.
– Kellemes végre ruhában látni, Easton.
– Jobban szereti, ha ruha nélkül vagyok?
– Jobban szeretem, ha a terem túlsó végében van.
Brody felnevetett. Szívből jövő nevetés volt.
– Néha ez történik, amikor az ember úgy dönt, hogy a férfiöltözőben akar lógni.
Próbáltam elhúzódni, de Brody még szorosabban fogott. Kinyújtottam a nyakamat.
– Engedjen el!
– Nem.
– Nem?
– Úgy bizony. Nem.
– Tudok teli tüdőből is kiabálni!
– Örömmel venném, ha kiabálna.
Hangjából ítélve úgy értette, hogy úgy kiabáljak, hogy közben alatta fekszem.
– Maga egy seggfej, ugye tudja?
– Tudom. Ezt tegnap már megkérdezte tőlem. Mint riporter, kicsit gyakrabban kéne váltogatnia a kérdéseit.
Tágra nyílt szemmel bámultam rá.
Easton keze a derekamra siklott, majd megforgatott a táncparketten. Ez a pöcs aztán tud táncolni!
– Jár valakivel?
– Ugye nem komolyan kérdezi?
Nem törődött a megjegyzésemmel.
– Van kedve velem vacsorázni ma este?
– Most fejeztük be az evést.
– Akkor desszert nálam?
Önkéntelenül is elnevettem magam.
– Talán beütötte a fejét a tegnapi meccsen?
– Fogyókúrázik, mi?
– Igen. Ez az. Nem akarok felmenni a lakására, mert fogyókúrázom.
– Nos, ez nagy kár – mosolyodott el Easton. Igazából meglehetősen sziporkázó humorú és szórakoztató beszélgetőpartner volt, de attól még egy seggfej. A szám véget ért, és a zenekar megkért mindenkit, hogy foglalja el a helyét, amíg bejelentik a néma árverés győzteseit.
– Mondanám, hogy örültem a viszontlátásnak, de nem szoktam hazudni.
Easton elvigyorodott. Láthatóan tetszettek neki a sértéseim. De mielőtt elmentem volna, megragadta a kezemet.
– Hé! Vigyázzon Langley-vel. Párszor találkoztam vele, amíg sportriporter volt. Egy igazi rohadék.
– Ez nem hangzik furán pont a maga szájából?
– Én az vagyok, amit lát. Az a fickó viszont nem.
Az este további részében nagyrészt jól éreztem magam. Indie bemutatott egy csomó embernek, és baráti beszélgetésem Michaellel elkanyarodott a flörtölés felé. Ahogy ott ültünk és beszélgettünk, párszor felnéztem, és észrevettem, hogy Brody Easton bámul. Az arcáról eltűnt a korábbi mosoly, szinte dühösnek látszott, ezért még közelebb hajoltam Michaelhez.
Odakint épp azt vártam, hogy a parkolófiú elindítsa Indie kocsiját, amíg ő elköszönt néhány embertől a vállalatközi kapcsolatok osztályáról. Michael pont akkor lépett oda hozzám, amikor meghozták ezüst Porsche Spyderjét.
– Szép kocsi!
– Kösz. Szívesen elvinném kocsikázni… talán egyik este, úton egy étterembe?
– Örömmel venném, de a következő pár hétben elég őrült az időbeosztásom. – Huszonnyolc napom maradt a tisztítókúrámból.
– És ha már kissé lenyugodtak a dolgok? – Átadta a mobilját, és amíg elmentettem a számomat, odahajolt hozzám.
– Hihetetlen az illata! Már többször akartam mondani az este folyamán.
– Köszönöm. Ez egy Rose nevű illat a Chloétól. Nemrég vettem, de nem tudtam eldönteni, nem túl virágos-e.
– Tökéletes.
Ahelyett, hogy kivette volna a telefonját a kezemből, Michael ujjait az enyémre kulcsolta, és magához húzott egy búcsúölelésre. Amikor felnéztem, Brody Easton minket nézett, és meglehetősen dühösnek látszott. Úgyhogy különösen hosszú idő múlva bontakoztam csak ki Michael öleléséből.
A következő héten a Steel ismét hazai pályán játszott, úgyhogy nem kellett hétközben egy tudósítás miatt útra kelnem, de mivel a kosárlabdás Hall of Fame-jelölésekről tudósítottam, nem voltam a városban. Szombat késő este négy órát autóztam hazafelé, hogy mindenképp ott legyek a másnap reggeli kezdőrúgásnál. Az oldalvonalról néztem a meccset, és segédkeztem az éppen közvetítő sporttudósítónak. Miután a Steel ismét nyert, az öltöző felé vettem az irányt. Most nem vacakoltam; amint a biztonsági őr kinyitotta a nagy kék ajtót, bevágtam magam a sorba.
– Mi a szitu, DAM? – nyújtotta felém a kezét Henry, hogy csapjak bele.
– Helló, HI. Hoztam magának valamit.
Benyúltam a táskámba, és elővettem egy dedikált fotót Rochelle Teaversről, a WNBA menő góllövőjéről.
– Múltkor hallottam pár riportert arról beszélgetni, hogy a lánya eltörte a karját kosarazás közben. A héten a Hall of Fame-jelölésről tudósítottam, és Rochelle is ott volt. – A fényes fotóra pillantottam. – Remélem, jól betűztem neki Larissa nevét.
Henry megtapogatta a mellkasát, és elővett egy szemüveget az egyenruhája zsebéből.
– Ejha, odanézzenek! Na, apuci kivételesen jó fejnek számít majd. Nagyon köszönöm, Delilah Dam!
– Szívesen.
Az elsők között voltam, aki beléphetett az öltözőbe. Egy másik riporter már készülődött, hogy meginterjúvolja Eastont, de én igyekeztem megelőzni; Nickkel a nyomomban léptem oda hozzá. Brody épp a térdéről beszélt, de amint észrevett, mosoly ült ki az arcára. A francba! Megint törülköző van rajta. Túlságosan is felkészültem az interjúra, és tudtam, hogyan fogom leszerelni az öntelt irányítót, ha ismét szórakozni támad kedve. De attól a rohadt mosolytól ideges lettem.
Amikor én következtem, lezserül odaléptem Brodyhoz.
– Na, ma milyen játékot játszunk, Easton?
– Gondolt rám a héten, amíg Bostonban volt?
Felvontam egyik szemöldökömet.
– Mi az, követi, merre járok?
– Ismerje be, hogy gondolt rám, és ma megkönnyítem a dolgát!
– Készen állok magára, és az exhibicionista viselkedésére. Nem kell megkönnyítenie a dolgomat. Legyen olyan kemény, amennyire csak lehet! – intettem oda Nicknek, hogy kezdődhet a felvétel.
Easton elvigyorodott, és leejtette a törülközőjét.
Elindult az élő adás.
– Nos, ismét gratulálok az e heti győzelemhez! És a sikeres pontszerzéshez.
– Köszönöm.
Pár másodpercig farkasszemet néztünk, majd szándékosan lenéztem – egyenesen a férfiasságára.
– Elég rövid volt az a futás. Mennyi lehetett, nyolc centi?
– Ó, nem. Biztos, hogy több mint nyolc centi. Én minimum húszcentist mondanék.
– Szerintem a hivatalos statisztika nyolc centi. A pasik és a horgászós sztorijaik! – kuncogtam fel.
Easton vigyora kicsit elhalványult. Érezhető volt rajta az ingerültség. Én boldog voltam, ő viszont láthatóan nem.
– Árulja el, mit változtatott meg a második félidőben? Előtte úgy tűnt, gondjai akadtak a passzolással. Wren Jacobs két Daryl Breezynek szánt passzolási próbálkozását is meghiúsította. Talán nehezére esett felállítani a fontossági sorrendet a játék során?
Easton összehúzott szemmel méregetett.
– Nem. Nem esett nehezemre felállítani. Csak jobb védelemre volt szükségem. Az edző változtatott pár dolgon félidőben, amivel betömködte a támadófalunkon keletkezett lyukakat. Amint megvolt a védelem, képes voltam becsusszantani a labdát.
Ahogy korábban én is, most Easton is farkasszemet nézett velem, majd lenézett, én pedig kénytelen voltam követni a tekintetét. A fegyelmezett interjú abban a pillanatban ment a levesbe, hogy rájöttem, Easton kezd felizgulni.
Amikor visszanéztem, Brody úgy vigyorgott, mint pék kutyája a meleg kiflire. Majd ismét ő vette át az irányítást az én interjúmban.
– Bruce Harness kiemelkedő teljesítményt nyújtott ma. A második félidő kezdetén az a punt blokkolás megfordította a játékot.
– Azzal a blokkolással a legjobb tíz profi punt blokkoló közé került – válaszoltam.
Easton vigyora eltűnt, meglepettnek látszott. Fejből tudtam a punt blokkolási statisztikát.
– Így van. Még öt blokkolás, és övé lehet a legjobb punt blokkoló rekordja.
– Még hat – helyesbítettem.
– Öt.
– Hat.
– Öt.
– Herman Weaver, 1970–1980. A Detroitnál kezdett, a Seahawksnál fejezte be a pályafutását. Tizennégy blokkolt punt. Harnessnek nyolc van. Még hat kell neki, hogy új rekordot állítson fel. – Easton szólásra nyitotta a száját, majd ismét becsukta. Megint én uraltam az interjút. – Még egy utolsó kérdés? – Megfordultam, és láttam, hogy mögöttem türelmetlen riporterek toporognak. – A térde készen áll arra, hogy jövő héten Kaliforniában szembenézzen az eddigi első helyezett Chargersszel?
– Maga ott lesz, hogy tudósítson róla?
– Ott leszek.
– Akkor számíthat rá, hogy készen állok!
- Writer
