2. fejezet
635 Words
Brody
2. FEJEZET– Jó reggelt, Mr. Easton!
– Jó reggelt, Shannon. Hogy érezte magát Marlene a héten?
– Egy kicsit rosszkedvű, és rosszul alszik. De a maga keddi látogatásaitól mindig felvidul. Már nagyon várja magát. Azt hiszem, a társalgóban van.
Grouper épp a folyosót söpörte, ahogy elhaladtam mellette.
– Az unokám roppant csalódott lesz.
– És ennek semmi köze ahhoz, hogy Kis Grouper ezen a héten nem kap meccslabdát. Szerencsétlen kölyköt egy halról nevezték el!
Grouper felkacagott, és a kezét nyújtotta.
– Jó szarul nézett ki a tévében tegnap!
– Maga meg szarul seper! – mondtam mosolyogva. – Váltanom kéne pár szót a személyzetissel, hogy tegyék már ki innen azt a löttyedt hátsóját! Úgy fest ez a hely, mintha egy vak öregember söpörné ki. Én pedig kétszáz métereset dobtam… úgyhogy nem nézhettem ki szarul. Hanem kibaszottul szipi-szupin néztem ki!
– Marlene majd jól kimossa a száját szappannal, ha meghallja, hogy ilyen mocskos módon beszél!
Grouper nem tréfált. Igaz, Marlene a nyolcvanadikat taposta, de az aprócska idős hölgytől még ma is kitört a frász. Amikor Willow és én járni kezdtünk, tudtam, hogy Marlene lenne az, aki lemetszené a tökömet, ha bántanám az unokáját, nem pedig a nagydarab férje.
Még egy percig sértegettem Groupert, aztán bementem a társalgóba, és megkerestem Marlene-t. Nem kellett sokáig nézelődnöm. Csak néhányan voltak a teremben, és a bolond vénszatyor volt az egyetlen, aki nagyestélyit viselt.
– Mi az, dögös randipartner várja ma este, Marlene?
A kerekesszékében ült; lehajoltam, és homlokon csókoltam. Egy percbe telt, de Marlene elmosolyodott, és tudtam, hogy az e heti látogatás jobb lesz, mint a múlt heti.
– Ó, de jóképű vagy!
– Én mindig jóképű vagyok.
Begurítottam a terem egyik sarkába, és a székét velem szemben helyeztem el, majd leültem a kanapéra.
– Nem szmokingot kellene viselned?
Ó, ez megmagyarázza a nagyestélyit. Szokás szerint belementem a játékba.
– Ma reggel edzésem volt. Nemsokára átöltözöm.
Marlene bólintott.
– Mondd meg az unokámnak, hogy kék ruhát vegyen fel! Kiemeli a szeme színét.
Willow szeme a világoskék és a fűzöld között játszott. Ha kéket viselt, akvamarinkék lett a szeme, ha zöldet, akkor olajzöld. Én jobban szerettem, amikor se kéket, se zöldet nem viselt – akkor egész nap bámulhattam a szemébe, és azon tűnődhettem, hogy melyik színt szeretem jobban. Kivéve, amikor meztelen volt – akkor egyáltalán nem a szemére összpontosítottam.
– Ügyelek rá, hogy kéket vegyen fel.
Marlene pár percig hallgatott, én pedig figyeltem az arckifejezését; tudtam, hogy valahol messze jár. Soha nem tudhattam, hol ér földet.
– Azt hiszem, valaki ellopta a fogsoromat.
Felvontam a szemöldökömet.
– A fogsora a szájában van, Marlene.
Marlene reszkető kézzel odanyúlt, és ujjai rátaláltak a vakítóan fehér műfogsorra.
– A fenébe! Itt keresem, teljesen fölöslegesen!
A látogatásom még vagy egy órán át tartott, összevissza ugráltunk a témák között – harminc évvel ezelőtti és jelenlegi dolgokról is beszélgettünk. De kénytelen voltam kettőre visszamenni a stadionba, hogy megnézzem a visszavágó meccset. Nem akartam kétezer dolláros bírságot fizetni azért, mert elkéstem egy kötelező támadófal-megbeszélésről, ezért felálltam, hogy elbúcsúzzak.
– Szeretné, hogy elvigyem valahová, mielőtt elmegyek?
– A Harmincnegyedik utca és az Amsterdam sarkán van a Heidelman’s. Ennék egy Reuben-szendvicset.
– Ha jövő héten eljövök, hozok egyet.
Lehajoltam, és homlokon csókoltam; azt elfelejtettem közölni vele, hogy a Heidelman’s tizenöt éve bezárt.
– És ne hagyd, hogy az öreg Heidelman készítse el a szendvicset!! Annak a vén bolondnak nincs ki mind a négy kereke!
Felnevettem.
– Rendben. Az öreg Heidelmant kerülöm.
– És csókold meg a nevemben Willow-t!
– Rendben. Maga pedig szóljon Groupernek, hogy alaposabban takarítsa ki a szobáját, rendben?
– Tényleg? Jól van.
Marlene a társalgóban akart maradni, de ahogy kifelé mentem, inkább betoltam az üres szobájába, hogy körülnézzek egy kicsit. A helyiség szokás szerint makulátlan volt. A fenébe is, Grouper úgy takarított, hogy akár a földről is lehetett volna enni! De örömet okozott, ha Marlene-t rávehettem, hogy kicsit megszorongassa Groupert.
Kifelé menet a vén gazember épp az üvegajtót takarította, én pedig legyezőszerűen széttárt ujjakkal, szándékosan otthagytam a kézlenyomatomat a patyolattiszta ajtón.
– Azt a részt kihagyta!
– Seggfej!
– És büszke vagyok rá!
– Jövő héten kérek két labdát!
– Miért, a nejének kidurrantak a dudái?
– Nyalja ki!
– Legközelebb, Grouper.
- Writer
