TIZENHATODIK FEJEZET
Selese a kunyhójában sétált fel-alá, szórakozottan rendezgette a gyógynövényeit. Kinézett az ablakon kis falujára, és Reece-en járt az esze. Mióta a fiú elhagyta a helyet, folyton csak rá gondolt. A neve mantraként csengett a fülében. Reece.
Reece.
A király fia. Akit olyan gorombán utasított el. Akit megmentett. Ostobaság volt ilyen fagyosan viselkedni vele, és így elküldeni.
Nem azért bánta, mert király fia volt.
Hanem azért, mert annak ellenére, amit mondott neki, ő is szerette.
Váratlanul érték az érzelmek, amelyek megrohamozták. Megjátszotta magát, úgy tett, mintha bolondnak tartaná Reece-t, amiért olyan hamar megvallotta iránta érzett szerelmét. De a lelke mélyén viszontszerette – talán még jobban, mint a fiú őt. Volt valami a személyiségében, a szenvedélye,
