TIZENHETEDIK FEJEZET
Godfrey Szilézia egy félreeső zugában ült az asztal fölé görnyedve egy lepusztult kocsmában, Akorth és Fulton oldalán. Nagyot kortyolt az italából, és magában megállapította, hogy a városnak milyen finom, erős söre van. Kiürítette poharát. Ez volt a negyedik korsó habzó, vörös söre aznap, és az ital már a fejébe is szállt. Kezdett besokallni a hely színeitől: ebben a városban minden vörösben pompázott, a csapos öltözetétől kezdve az asztalokig, székekig – sőt, még a sör is. Kezdett beleszédülni. Vagy ettől, vagy az italtól.
De most nem ez járt a fejében: ahogy a pult fölé hajolt társaival, megpróbálta elfelejteni a gondjait, a közelgő háborút. És legfőképpen gyűlölte magát. Tudta, hogy kint kéne lennie, támogatni a húgát, a bátyját és a többi embert, és megtenni mind
