TIZENEGYEDIK FEJEZETHayes Lenézek az előttem térdelő Marenre, zakatol a szívem az izgatott várakozástól. Istenem, Maren olyan tökéletes. Apró és gömbölyded és olyan buja, legszívesebben felfalnám. Tudom, hogy le kellene őt állítanom, de képtelen vagyok rá. Eleresztem a kezét, és elvigyorodik. Telt melle még mindig zihál, és legszívesebben a keblei közé temetném az arcomat, hogy csókoljam és szívogassam. De csak annyira vagyok képes, hogy üljek az ágy szélén, mint egy szobor, és figyeljem, ahogy a farkamra hajtja a fejét. Előbb csak tétova nyalakodással izgat. A takaróba markolok, amikor szélesebbre nyitja az ajkait, hogy beférjen a farkam tökéletes szájába. – Basszus! Igen, ez az. Felemelem a csípőmet a matracról, hogy még többet adjak neki. Lihegő hang szakad fel Maren torkából, iz