TIZEDIK FEJEZETMaren
Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne kezdjek el sírni.
Az ajtónak támaszkodom, a falat bámulom Hayes szobája és az enyém – nos, Holly szobája között. A kis előadása – a pufogás és nyögés – véget ért, de kijelölte vele a területét.
Ráadásul nem is akarom, hogy bárki így lásson, a legkevésbé Holly. Puffadt az ajkam, átázott a bugyim, és a szívem? Olyan hangosan zakatol, kész csoda, hogy senki nem hallja rajtam kívül. Sajog a torkom az érzelemtől, összeszorítom a szememet, és megparancsolom a remegő testemnek, hogy a lélegzésre koncentráljon. Orron keresztül be, szájon át ki.
De mihelyt lehunyom a szememet, azonnal érzem Hayes ajkát a számon. Meleg és állhatatos, olyan szenvedéllyel csókol, amilyet még soha életemben nem tapasztaltam, míg hirtelen el nem tűnt a
