NÁSZÚT
A fürdőtelep ez idő tájt csendes volt, néhány ember lézengett a társalgóban, olvasgattak, a fűtőtestet tapogatták, kibámultak az ablakon.
Ez kell nekünk, gondolta Klári, ez a csend, nyugalom… Megrázta a fejét, hogy röpködjön a haja. Egyszer lánykorában a férje valami olyasmit mondott, hogy úgy röpül a haja, mintha… mintha… már nem is emlékszik, mit mondott, nyolc éve annak, azóta se jutott eszébe.
– Most pedig beülünk abba a sarokba és beszélgetünk. Milyen régen nem beszélgettünk…
A férje szórakozottan bólintott. – Tudtommal mindennap beszélgetünk.
Klári összerezzen. A „tudtommal”-t ide is elhozta, s nemsokára jön a „nyilván” meg az „alkalmasint”.
– De én nem úgy akarok beszélgetni, hogy ma van a Ráskai-tárgyalás, meg várj fiam, átnézem a postát.
– Azt hittem, érdekli – vág k
