TALÁLKOZÁS GURIKKAL
A fülkében újra elővettem a levelet. Ki lehet az a Gurik Ida? Visszatapogatózom diákéveimbe. Sose volt Ida nevű osztálytársam. Gurik, Gurik… Hangosan ismételgetem, hátha kibukkan az elmerült arc. „Mióta megtudtam, hogy író-olvasó találkozót tartasz az üzemünkben, folyton rád gondolok. Naphosszat játszottunk a kertben a ribizlibokrok között, a diófára másztunk…” Valóban, volt ribiszkebokrunk. Odarejtettem a naplómat, nehogy avatatlan kézbe kerüljenek titkaim, melyek csak papírra vetve váltak titokká. Faludi, Gazsó, Gerendás, Grosz után Homola következett a névsorban. Gurik sehol. Nevek nem süllyednek el, mozdulatokat őriznek, hangsúlyokat, akkor is, ha az arc már elfakult. Faludi felelés közben copfja végét rágcsálta, Gazsó karba tett kézzel ült, feszesen, mintha kisámf
