SZÜLETÉSNAP
Nem voltam több tizenhárom évesnél, amikor az első tanítványt szereztem magamnak. Tanítványom, Babó Sárika, egy fejjel magasabb volt nálam, puffancs arcán megfeszült a bőr, hajában két nagy, libegő masnit hordott, melyek pontosan kifejezték azt az ellenkező, villogásra kész hangulatot, ahogyan magyarázataimat fogadta. A szalagvégek peckesen álltak őrt feje búbján, néha az volt az érzésem, hogy a csokor belseje éber szemeket rejteget, melyek egyforma gúnnyal rezzennek meg, ha nem tudom, mi az, latinul habos kávé, vagy negyednapos a fehér gallérom.
Mégis szerettem Sárikáékhoz járni, mert jó meleg szobában tanultunk, a falakról tokás dédanyák képe nézett le ránk, a nővérét Flórának hívták, amely olyan regényes névnek tűnt, hogy suhogást hallottam mögötte, és azt vártam, hogy a z
