HÁRMAN BESZÉLNEK
Egy budai vendéglőben vacsoráztak minden hónap első keddjén. Margit a férje életében személytelen volt, főzte a feketéket, gépelte a kéziratokat, intézte az intéznivalókat, s ha vendégek voltak náluk, odaadóan hallgatott. Tudott lelkesen is hallgatni. Mindig azt csinálta, ami épp kellett. Mozdulatai, arckifejezése férjének szeszélyes vonalú, elrajzolt arcához igazodtak. Álmában is leste ezt az arcot, hogy megfejtse az elmosódott dünnyögéseket. Hogy ő mit érzett, mit gondolt, senki sem kérdezte. Akkor kezdett el beszélni, amikor István meghalt. Emlékszilánkok buktak ki belőle, mondattöredékek, úgy figyelt rájuk, mint valami új típusú háztartási gépre, melynek kezelését most tanulja. Eddig csak engedelmeskedett, helyeselt, aggódott, minél kevesebb szóval, mert Istvánt zavar
