– Nem ér rá. Alig várom, hogy rácsapjak: „ne lármázd föl a kórházat!” Olyan hangosan örül…
Anyát megbotránkoztatná, aggódik Miklós. – Honnan jött ide Maca?
– Már van tejem! – Piri szétnyitja az ingét, duzzadt melle ugrásra készen fehérlik ki, málnaszínű mellbimbóján gyöngyöző pettyek.
– Szép vagy.
– Ezzel a tejcsarnokkal?
– Az anyák megszépülnek. Odaadás van a szemükben, gyöngédség.
– Adj egy tükröt! Fel vagyok dobva! Ez fix! Hajat kéne mosni! Fektesd mellém Pindurkát. Holnap már eléd megyek.
– Dehogy jössz! Vigyázol magadra. Ahhoz, hogy rendesen végezzem a munkám, nyugalomra van szükségem. Ha valami bajod esne… féltelek.
– Becsszó, hogy féltsz? Ezt nevezem komplett boldogságnak! Kár, hogy nem tudom senkinek megírni. Mit szólnál, ha neked írnám meg?
– Örülnék.
– Nem biztos, hogy
