– Hogy elhoztad a díszpólyámat – segít Miklós.
– Igen… persze… tudom már. – Megforgatja jegygyűrűjét az ujján. – Nézd, édes lányom, te okos asszony vagy…
– Mért kell okosnak lennem? Mit tegyek? Vagy mit ne tegyek?
– Szeretném… érthető kívánság… oly ritkán kívánok valamit… Ha a gyereket Lőrincnek hívnák.
– Már Istvánnak van bejegyezve.
– Ezen még lehet változtatni. Mi sem könnyebb. Miklós, szólj már! Neked se lehet mindegy, hogy apád nevét tovább viszed-e, remélhetőleg a szellemét is.
– A második neve Lőrinc lesz. Meg van elégedve?
– Soha sehol sem volt második az uram. Olyan légkört teremtett maga körül…
– Nekem tetszik, hogy Istipisti. A Lőrinc név mellé fiákért képzelek és tölcséres gramofont.
– Elszívok a folyosón egy cigarettát. Az orvos ugyan eltiltott tőle. Már két hete nem
