– Talán még délben. Estére bizonyára.
– Maradjunk a délnél, hogy ne legyen balhé.
Szeretné lerázni Vilcseket, a sötétséggel osztani meg mindazt, ami szavak nélkül kering benne, amitől engedelmesen nekilódul, hogy elérje Pirit, akit már-már kiűzött az agyából, de az idegei sajognak, ha rátapint az emlékére. – Isten áldja.
– Kijárom magamból az asszonyt, hogy aludni tudjak. Más elbambul ilyenkor, nekem meg futhatnékom van, futnék ki a világból, aztán vissza, hogy ez volt, az volt. Előreszaladok, megváltom a jegyét.
– Menjen haza inkább.
– Hová haza? A priccsre, a lavór mellé? – Vilcsek a levegőbe böki az öklét, mintha a semmit bokszolná. – Ellaknék egy sufniban is, ahol nem kell rögtön összefeküdni az asszonnyal. Jut idő arra is, hogy fonogassam a haját, megkeressem a kis szemölcsöt a h
