– Semmi bajom! – Lehuzigálja combjáig csúszott szoknyáját, szétbomlott kontyát tapogatja. – Hagyjanak! – és kitörve: – Menjenek innen!
– Ez bolond!
– Inkább részeg. Nyakon kéne önteni.
– Mit akarnak egy ilyen szerencsétlentől!
– Begyött a gyors, gyere.
– Hol lakik, fiatalasszony?
– Mozogj már!
– Menjenek innen! – Már ordít. Éles hangja keresztülhasít az érkezők nyüzsgő zaján. A körülötte állók szitkozódva szétszélednek, csupán egy ostyaarcú asszony téblábol mellette, mintha ismerné valahonnan, de lehet, hogy csak a bánata ismerős.
Két kar lendül a magasba, félkörré gömbölyödik, ölelésre készen. – Piri! – Dünnyögő öröm, meglepett mondatmorzsák, a két kar beszédes szorítása.
Teljes súlyával rádől, mintha a föld kicsúszna alóla, s csak ez az abroncs tartaná. Torkába ragadt hanggal su
