Jaj, mennyi fura ember, gondolja Sárika. Nem is érdemes a fejét törni rajtuk. Inkább alszik egyet. Csak úgy félig, hogy azért mindent halljon, s mihelyt Mama hívja, már ugrik is, meg se látszik rajta az a kis szundi… Az utolsó hetek benyomásai egymásra torlódnak benne, mint amikor fényképezni próbált, s ugyanarra a filmkockára vett fel tájakat, embereket. Az egymás mellett álló kolléganőinek több, homályos fejük volt, a vállukból fák nőttek, sötét foltok mázolták el a kép alját, ahol bokroknak kellett volna lenni. Minden elmozdult a helyéről, más lett. Lehet, hogy az az igazi? Az emberek vállából fák nőnek, s több fejük van egyszerre?
Nevetett, a díványpárnát az arcára szorította, abba nevetett. A párna mintája recésre nyomta az arcát, piros rovátkákat szántott a bőrébe, a nevetése meg úg
