– Blau úr Zsámbokról – mondta a patkóhajú, kaján félmosollyal. – Az öreg Blau bácsinak akkorka szatócsboltja volt, mint egy köpés, s nyolc gyerek hozzá. Lehet, hogy csak négy, de annyit mocorogtak, nyüzsögtek, hogy nyolcnak látszottak… Tőlük kaptam kölcsön az Ulyssest.
UlyssesNem alszom, biztatja magát Sárika, s a porcelán táncospár még egyszer megperdült előtte, de a fiúbaba Monsieur Bleu csontos, szikkadt arcát viselte… Miért ne lenne „művészi” ez a szobor? Honnan lehet tudni, hogy mi művészi? Nagyon szép porcelán, a szoknya repül, fodrot vet… Olyan, mintha igazi lenne. Művészi, művészi! A filmrendező egész lelkét beleadta, hogy elkeserítse Mádi Marit. Annak meg ettől jött meg a kedve. A fene igazodik ki rajtuk.
Meg kéne mosni a szemét… Még egy icipicit fekszik… tízig számol. Mennyi mi
