– Szinte hallom: „Lyukas szandálban jött, most meg autón hozzák haza. Kapuzárás után!”
– Miket hord maga itt össze! – Gyula bácsi eltolta a tányérját.
– Mit teszi magát? Maga is… igen, maga… Azt hiszi, nem tudom? Ismerem én az észjárását!
– Akkor nincs baj – ágaskodott az önérzet Gyula bácsiban. Felállt, hátratolta a konyhaszéket, megcsavarta szürke bajuszát, rendreutasító, felelősségre vonó mozdulattal. – Ha ismer, tudhatná, hogy én voltam az, aki megvédtem Sárikát.
– Megvédte? Hol védte meg? – És elhűlve: – Hát beszéltek róla? – Hiszen ő csak riasztotta, kínozta magát…
Gyula bácsi értetlenül rázta a fejét. Most meg már mit akar, mi jó neki? Vele ne járassa a bolondját! Egy ilyen egyenes, akkurátus asszony… s egyszer csak megkergül, csűr-csavar, ravaszkodik, sehogy se lehet eligazodn
